Adipex adagolása

Adipex adagolása egyénenként változó lehet, de általánosságban elmondható a következő: Adipex adagolása testsúly kilogrammonként naponta egy, vagy két kapszulát jelenthet. Ennél többet bevenni nem érdemes.

Aki nem érzi a két kapszulától a kívánt hatást, annak érdemes áttérnie egy másabb hatóanyagú fogyasztószerre, mint például az Orlistat (Xenical, vagy Alli néven közismert), vagy a Slimexre, aminek hatóanyaga Sibutramine. Extrém esetekben nagy testsúlyfelesleggel küzdő pácienseknek orvosi ellenőrzés mellett napi három kapszula is engedélyezett.

Adipex adagolása nők esetében

Mivel a férfiak és a nők szervezetének hormonháztartása és biológiai egyensúlya merőben más, ezért előfordulhat, hogy jobban, vagy kevésbé reagálnak az Adipex Retard zsírcsökkentő hatóanyagára a Phenterminumra.

A nők esetében javasolt a több víz fogyasztása, és az enyhébb Adipex adagolása. Az átlag női testsúllyal rendelkező fogyni vágyók, akik 50-75kg-osak, azoknak teljesen elegendő a napi egy kapszula Adipex retard alkalmazása.
A 80-90 kg-os testsúllyal rendelkező nők számára is elegendő lehet a napi egy kapszula bevétele egyéni igényekhez mérten, viszont e felett már érdemes a napi két kapszulát bevenni, hiszen Adipex adagolása szempontjában a testsúly kilogrammonkénti felmérés nagyon fontos tényező.

Adipex adagolása férfiak esetében

Adipex adagolása a férfiak esetében kevésbé érzékenyebb, hiszen a férfiak jobban tolerálják az Adipex retard esetleges mellékhatásait, így felhasználása szélesebb körű.

A férfiak esetében is a 75-80kg-os fogyni vágyók számára elegendő lehet a napi egy kapszula Adipex retard gyógyszer.

Viszont 90kg felett már érdemes feltételeb a két kapszula bevétele. Az extrém zsírfelesleggel rendelkező fogyni vágyók körében, amely 120-130kg-os testsúly is lehet, ott bizony a napi három kapszula szedése is indokolt lehet.

Adipex adagolása időintervallum alapján

Amennyiben Ön Adipex Retard gyógyszert szeretne alkalmazni, akkor annak bevételével is tisztában kell lennie. A rossz időben, vagy rossz dózisban alkalmazott Adipex adagolása vezet legtöbbször mellékhatások kialakulásához.
Fontos megérteni, hogy az Adipex retard gyógyszer egy Retard hatású, tehát egy elnyújtott hatásleadású készítmény, amelynek felszívódása és hasznosulása több óra.

Tehát a több kapszulát érdemes elosztani. Viszont a tipikus mellékhatása miatt délután 4-5 óra után bevett Adipex álmatlanságot szokott okozni, ezért érdemes ez idő elé tenni a bevételt.
Adipex adagolása során, amennyiben Ön egy kapszulát használ fogyókúrája során, úgy azt érdemes reggel, és dél között bevennie.
Amennyiben két kapszulát használ naponta, akkor az elsőt reggel, a másodikat kora délután (1-2 óra) érdemes bevennie.
Ha Ön napi három kapszulát szed, akkor azt reggel, délbe és délután 4 óráig tegye meg.

A napi három kapszula használata során feltétlen keressen fel egy kezelőorvost, hogy folyamatosan kivizsgálhassa Önt a gyógyszer szedése folyamán.

Tekintse meg weboldalunkat, ahol olcsó Adipex Retard eladó!

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com